Nincs tovább

Végtelen mezőnek a végtelen végén,
Annak is a legesleg szélén,
Szürke könnyektől átkozott fűben,
Önmagát sirató, őrjöngő esőben,
Ki az eget marcangolja üvöltve, rázva,
Még a szél is az süvölti: Vége a világnak!
Mitha a magas égből véreső hullana,
Mintha saját magát fogná, s egy kés alá ugrana,
Minzha a halál dalát örvendezve fújná,
Miközben fagyott, gonosz szívét darabokra zúzná.
Bárcsak ne vér hullana az égből,
Bárcsak látnék valamit a fekete fénytől,
Bárcsak nem érezném folyton a semmit,
Bárcsak láb nélkül is tudnék tovább menni.
Állj meg egy percre, nézz vissza az útra!
A hideg szél a leveleket szerteszét fújja..
Bárcsak emlékeznék milyen volt a régen,
Bárcsak látnék csillagokat a fekete égen,
Bárcsak ne hallanám folyton e zenét,
Bárcsak ne fognám a végzet halott kezét.
Hallod édes, mit dalolnak a száraz levelek?
Miért fogja a végzet hideg halott kezemet?

Cilinderes