˝Kisfiam, hallod a halk szavakat?
Látod a sötétben szaladó árnyakat?"
A fiúcska csak megrázta kócos kis fejét,
S még nagyobbra nyitotta csodálkozó szemét.
"Nem látom őket, nem látom anyám,
Csak a szemedbe bekúszó szomorú homályt."
"Kisfiam látod az ég felé nyíló ablakot?
S látod a rárakott rozsdás lakatot?"
"Nem látom őket, nem látom anyám
Csak a szemedbe húzott tejfehér úszályt."
"Kisfiam látod a fénylő aranyos kaput?
Ott dalolnak mögötte, maguk az angyalok."
"Nem látom őket, nem látom anyám,
Nem látom a szemedben azt a csillogást,
Nem találom, eltűnt, elrepült tán,
Biztosan az angyalok vitték tovább...."

Cilinderes
 

Végtelen mezőnek a végtelen végén,
Annak is a legesleg szélén,
Szürke könnyektől átkozott fűben,
Önmagát sirató, őrjöngő esőben,
Ki az eget marcangolja üvöltve, rázva,
Még a szél is az süvölti: Vége a világnak!
Mitha a magas égből véreső hullana,
Mintha saját magát fogná, s egy kés alá ugrana,
Minzha a halál dalát örvendezve fújná,
Miközben fagyott, gonosz szívét darabokra zúzná.
Bárcsak ne vér hullana az égből,
Bárcsak látnék valamit a fekete fénytől,
Bárcsak nem érezném folyton a semmit,
Bárcsak láb nélkül is tudnék tovább menni.
Állj meg egy percre, nézz vissza az útra!
A hideg szél a leveleket szerteszét fújja..
Bárcsak emlékeznék milyen volt a régen,
Bárcsak látnék csillagokat a fekete égen,
Bárcsak ne hallanám folyton e zenét,
Bárcsak ne fognám a végzet halott kezét.
Hallod édes, mit dalolnak a száraz levelek?
Miért fogja a végzet hideg halott kezemet?

Cilinderes

Ránéztél és azt hitted több mint amit látsz,
Aztán rá kellett jönnöd,hogy az egész egy hazugság,
Azt hitted, több mint ami kívülről van benne,
Aztán rá kellett jönnöd, csak az erős fény tette,
Elvakított és nem láttad pont őt magát,
Lehajtotta fejét és te nem láttad az arcát,
S mivel nem tudtad a szemét vakon bíztál benne,
Ha felrántottad volna, ma tán másképp lenne.

Cilinderes

Csak nézett rám nagy őszinte szemmel,
Utánnam fordult felemelt fejjel,
Szemrebbenés nélkül mondta az arcomba,
Vigyázzak a szóra amit most kimondtam
Vigyázzak mert, ezentúl eszembe jut róla,
Eszembe jut, ahogy a kapuban azt a szót kimondta.

Egyedül egy hatalmas mező közepén
Ahol nincsen semmi más csak a fű meg a szél,
Azt hittem, hogy már elmúlt nem is fáj,
De még a szél is azt suttogta: Szeretelek csak már.......

Cilinderes

Nincsen más csak sötétség,
Mi lelök a mélybe és visszahúz,
Elenged és fogvatart,
Mennél de a lábad nem mozdul.

Tébolyultan szorít a végtelen fény,
A tér üvöltve dobban ha egyet is lépsz,
Kiáltasz de a hangod elnyeli a csend,
Körülnézel és nem látsz... nem látsz már semmit sem.

Cilinderes

Halott erdő fái között,
Mint valami mérges kígyó kúszik a döbbenet,
Egy lehulló falevél, mint egy karmester,
A gyász és a fájdalom néma dalát indítja meg.

Vadul kiállt a szánalom és felordít a csönd,
Az üresség fényket rak a levegőbe és költ,
Fiókái kiröppennek és pár tollat szórnak széjjel,
Mellyek a sötéten derülve szaladnak a széllel.

Nincs menekvés, nincs kiút,
Csak egy szakadék széléig vezetett az út,
Fordilj meg és kiálts vissza: Ne gyertek tovább!
Majd lépj ki a semmibe és tudd, hogy a te hibád.

Cilinderes

Csak egy szót akartam, 
Csak egy mondatot,
Mely mindent el mondhatott,
volna, ha végighallgatod.

Ha végighallgatod, ha fogod a kezem,
Ha nem bámulsz, ha fordítasz hátat,
Ha tudod, hogy utánnadnézve
Percekig csak álltam.

Ha tudnád, milyen üres lett hirtelen a tér,
Ha tudnád hogy egyszerre némult el az egész,
Álltam ott és néztem egy távozó alakot,
Aki a szívemen csukta be a nehéz lakatot.

Cilinderes

Falevél pörög odafenn a szélben,
Búcsútáncát lejti a szép napsütésnek,
Búcsútáncát lejti fűnek, bogárnak,
Szomorúan int a távozó nyárnak.
Kismadár üldögél odafenn az ágon,
Elhaló csipogás száll végig a tájon,
Végigszáll és felkiált a sötét fellegeknek,
Kik fehér takarót szőnek a hegyeknek.
Fénylő napsugár futott le a hóra,
Hideg mosolyával a tájat beragyogta.
Fölfutott és aláhullott egy kopasz fa ágán,
Napkirály melengette megdermedt világát.

Cilinderes