A magány magányában

Hideg kőpadlón a magány üldögél,
Üres szívében végtelen, néma üldözés,
Panaszos kiáltás hallik a térben,
Eltorzult hangon könyörög az égnek,
Szél zörgeti meg a törtött ablak rácsát,
S, azt suttogja: Hát nem magányra vágytál?
A párkányon csak szilánkok maradnak,
A fa csúcsán ülő varjú is elhallgat,
Sűrű, mély csend borul rá a magányra,
Ki csak ül magában, egy másik magányra várva...

Cilinderes