Cilinderes
A város feletti horizonton előbukkant a nap, s az eddig alvó tér lassan megelevenedett. Ahogy az első sugarak elérték s arany fénnyel vonták be, mintha máris izgatottan vibrált volna. A piacon az árusok előrakták portékájukat, egy háziasszony karján egy kosárral, a másikban üvöltő kisfiával sietett a piac felé. Idős hölgyek egy csoportja sétált arra, kart karba öltve, elmerülve a reggeli pletykálás élvezetében. A kockaköveken egyre több lépés kopogott. Mintha mind egy zenét játszottak volna, az ébredés szimfóniáját.
Nem messze a piactértől egy padon egy ember ült egymagában. Rajta valahogy nem érződött a reggel lehelete, sőt olyan volt, mintha lényegében már nem is élne. Szakadt, színes zakót, hosszú fűzős csizmát viselt. Kócos vörös haja megviselten meredezett barázdált arca körül. Mellette egy cilinder feküdt a padon. Már ki tudja, mióta ült ott. Halkan felsóhajtott.
- Bár lenne valakim ezen a világon!- gondolta keserűen- Akárkim.
Hirtelen suttogást hallott. - Cilinderes?- riadtan körülnézett. Nem tudta eldönteni, hogy vajon valóban szólt-e hozzá valaki vagy csak képzelte. Nem is érdekelte igazán. Elviselhetetlenül vágyott rá, hogy valaki végre beszéljen hozzá, még ha az illető csak az elméje játéka is.
- Igen?- kérdezte mohón.
- Itt vagyok.. - suttogta a hang.
- Hol?- Cilinderes vágyakozva körbefordult. Hirtelen megpillantotta. Egy szőke kisfiú állt félig egy fa takarásában. Ha nem keresi, meg se látta volna. Boldogan elmosolyodott. Hiszen ez a fiú pont olyan, amilyennek mindig is képzelte a saját fiát.
- Hogy hívnak?- kérdezte izgatottan.
- Pöttöm- suttogta a gyerek.
- Tudtam, tudtam! –ujjongott a férfi. Olyan egyedült volt. Tán évek óta, nem is emlékszik, mikor hagyta ott mindenki. Lehajtott fejjel merengett, mikor felpillantott, a fiú már nem volt ott. Határtalan kétségbeesés ragadta el.
- Hol van? Hol?- üvöltött egy hang a fejében. Felpattant és a fához lépett. Sehol. Rohanni kezdett, meg kell találnia.A piac felé ment.
- Pöttöm, Pöttöm! - kiáltozott magán kívül. Az emberek riadtan kapták fel a fejüket körülötte, de nem törődött velük. Egyszer csak zihálva megtorpant. Hisz ott van, bent abban a kapualjban. Odalépett. Az ajtó fölött egy tábla hirdette, hogy mögötte egy kocsma üzemel. A kisfiúhoz fordult.
- Ne hagyj egyedül!- kezdte kérlelve. Hirtelen kicsapódott az ajtó, egy csapat ember igyekezett kifelé az ivóból. Az egyik meglökte Cilinderes vállát.
- Hé, nem tudsz odébb menni?- vetette oda.
- Gyere velem! –beszélt tovább Cilinderes Pöttömhöz. Hirtelen meghallotta, hogy mögötte döbbent csend telepszik az emberekre. Megfordult, és ahogy belenézett a hideg, kételkedő, riadt szemekbe valahogy úgy érezte, hogy árvább, mint addig valaha. Visszanézett Pöttömre, de már ő is csak a csupasz, hideg kőfalat látta. Még ma is néha látni arra egy bolond vénember, aki magában motyogva botladozik arra, hosszan megbámulja a kőfalat, majd tovább dülöngél, s ahogy sok-sok szempár kíséri szánakozva úgy tesz mintha nem bánná, mintha neki nem fájna semmi.
Cilinderes